Te is Elmentél

Hát te is? Te is elmentél!
Igaz már várt, az örök együtt lét!
Most biztos boldogok vagytok,
Hol csak az öröm van, semmi fájdalom!

Oly erős voltál, minden pillanatban,
Gyermekeid nevelve, erős akarattal!
Bántott az élet, de te kitartottál,
Hangos szót, szinte sohasem szóltál!

Senki nem volt különb, áldott szemeidben,
Szíved vetett hitet, bennünk, szeretteidben!
Nem mutattad soha lelked titkait,
Néha nyíltál ki, s mi nyeltük szavaid!

Soha nem szerettél középpont lenni,
Látod, ezt a sors nem bírta lenyelni!
Lelked rejtekét nem bírva megnyitni,
Téged tett középre, nincs ellene mit tenni!

Bár csak ölelhetnénk, csókolhatnánk újra,
Asszony leányaid, két karodba bújva!
Tisztességes kezed, fogását éreznénk,
Unokáid haja, kezed szeretetét!

Megint menekülnél, bújnál előlünk,
Nem teheted soha, hisz szívünkben itt őrzünk!
Azt hiszed elmentél, soha nem mehetsz el,
Itt vagy a szívünkben, s maradsz örökre!

Köszönöm Neked

Ágyadba vágyom, mint csiga a házába,
Kitölteném kagylód, mely érzem, árván van!
Csókolnám vágyódó szádat, vad szenvedéllyel,
Mint vad ordas, tépve marnálak, förtelmes kéjjel!

Melleid halmát, hévvel markolásznám,
Édes bimbóid, mint gyermek szopogatnám!
Érintésem buja, hevével sodorva,
Kéjes sóhajaid vágyaim fokozza!

Kemény combjaid csókokkal borítva,
Vágyakkal telve, lassan széjjelnyílnak!
Meglátom rejteked, vágyam édes kelyhét,
Nem bírva magammal, iszom édes nedvét!

Halkan nyöszörögsz, élvezve a gyönyört,
Én, csak csókollak, adom a kéjt, mi tovább gyötör!
Akarom, igen, hallani akarom, mond, hogy jó,
Ha mondod, ere várva, egyből beléd hatolok!

Igen lágy sóhajjal mondod, gyere, kérlek, gyere,
Megteszem, érezve benned a vágyat, súgom, megyek!
Egyé válunk, nincs semmi, senki, csak te meg én,
Feltör belőlünk az ősi, vad, buja, szenvedély!

Testünk egybe forr, a legszebb táncban,
Amit mi írtunk és nincs köze senki másnak!
Ritmusra jár a szenvedély, elhomályosít a buja kéj,
Oly csodás e pár pillanat, tán szívünk csak ezért él?

Érezlek, benned látok meg, egy csodás új világot,
Benned vagyok, hallom hangom, mert kiáltok,
Add örökre nekem e csodát, mit szívem még nem látott,
Édes hangod, óh, most, mit szerelmes szenvedélyünk kiváltott!

Engedj a Vágynak

Itt vagy velem, örökké velem!
Szívembe zártalak, börtönöd lett lelkem!
Tán jó is neked, itt örökké tavasz van,
S boldogságot adhatok, hisz mindig velem vagy!

Hallhatom a hangod, csak lelkembe kell néznem,
Láthatom a tested, tán ez legnagyobb vétkem!
Mindig reád vágyom, reggel, délben, este,
Minden pillanatban, kívánom a tested!

Magam előtt látom, édes mosolyadat,
Ahogy felkínálod magad, a vágy fojtogat!
Itt vagy már előttem, csodás alakoddal,
Csókolnám a szádat, vágytól korbácsolva!

Csodálatos kebleid, érzem ajkaimon,
Combjaidnak ívét, kutató ujjaimon!
Kerek lágy kis hasad, köldököd lágy gödrét,
Kéjesen csókolom, combjaidnak völgyét!

Arcodra nézve, csak annyit látok,
Itt hagytad egy időre, e gyarló világot!
Látod mily jó neked? Itt bent a lelkemben,
Itt lehetsz csak boldog, örök szerelemben!

Mindig csak rád vágyom, testedre, lelkedre,
Vad buja vágyak, ülnek rá lelkemre!
Te vagy a tárgya, ez édes bujaságnak,
Kérlek hát add magad, engedj e vad vágynak!

Hiányod vég nélküli

Hiányod vég nélküli úr lelkemen,
Nélküled elvesztettem életkedvemet!
A telefon minden rezdülése megdobbantja szívemet,
Hátha te vagy s hangod visszahozza létbe vetett hitemet.
Szeretlek! Ám szerelmem követeli létedet,
Jöjj, velem együtt éljük le az életet!
Minden pillanatban rád gondolok,
Magamban édes nevedet suttogom!
Suttogom százszor, ezerszer,
Megszámlálhatatlanul: SZERETLEK!
Vágyom kezed érintését,
Karod édes ölelését,
Tested csodás bársonyát!
Vágyom minden mozdulatod,
Számomra oly csodás illatod!
De lám most kín a szerelem,
Kedvesem nem lehet itt velem!
Lelkem aláhull a mélységes magányba.
Szívem belerokkan nagy-nagy bánatába.